MEGOSZTÁS
Forráskút Forrás: Balatonfüred honlapja

Reformkori Divatházzal, új pihenőparkokkal, garantált programokkal, valamint számos interaktív és kipróbálható eszközzel is bővül Balatonfüred turisztikai kínálata a 2019-es szezonra. Az önkormányzat egymilliárd forint uniós támogatást nyert a város komplex gyógyhelyi fejlesztésére, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség hathatós szakmai közreműködésével valósul meg.

Szívkórház a Gyógy téren Forrás: Balatonfüred honlapja

Balatonfüred a nyári üdülések egyik legkedveltebb célpontja a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben. A várost egyedülálló, reformkort idéző fürdővárosi hangulata teszi igazán különlegessé. Az egyik legrégebbi gyógyhelyünkön a mai Kossuth-forrás közelében már a 18. században fürdőház épült (a mai Állami Szívkórház elődje), ahol a tó vizében vett fürdő mellett kádfürdőkben hasznosították a kazánnal melegített „füredi savanyúvizet”.

Az önkormányzat nyertes fejlesztési projektjének révén a 21. századi igényekhez igazítva újul meg a gyógyhelyi környezet. A fejlesztések helyszínei a Zákonyi utca és a Brázay park, ahol közösségi teret alakítanak ki. A város történelmi és kulturális adottságaira építve garantált programok várják majd a nagyközönséget, olyanok, mint például múzeumpedagógiai foglalkozások, tematikus játszótér és kincskereső program, de reformkori Divatház is létrejön, ahol korhű ruhákat lehet felpróbálni. Ezen kívül lesznek interaktív és kipróbálható eszközök, és a téli szezonra korcsolyapálya is épül. A városi szabadtéri színpad nem csak megújul, hanem mobil tetőt is kap, az újonnan létrehozandó Galériában pedig időszaki kiállítások is otthonra találnak.

Forráskút Forrás: Balatonfüred honlapja

A gyógyhelyi miliőhöz illeszkedő, minőségi vendégfogadás feltételeinek megteremtését új információs pont, étterem, kávézó, pékség, valamint kulturált zöldfelületetekkel ellátott pihenő- és aktív terek is segítik majd.

Forrás: Turizmus Online