MEGOSZTÁS
Tatabányai Gyémántfürdő Forrás: turizmus.com

A Magyar Fürdőszövetség adatai szerint csaknem 7%-kal magasabb árbevételt értek el a szövetség tagjai idén a nyári szezonban, mint tavaly. Igaz, az esős időjárás miatt a vendégek száma stagnált – közölte Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. A korábbi években 6-8 százalékkal nőtt a vendégek száma. Az idén azonban jellemzően az egyéb szolgáltatások bevételei nőttek jobban a létesítményekben, mint a fürdőszolgáltatásból származók.

Tatabányai Gyémántfürdő Forrás: turizmus.com

A nyár két részre volt osztható: a júniusban és július első felében a szokatlanul hűvös és csapadékos időjárás kétszámjegyű – akár 30 százalékot meghaladó – visszaeséseket hozott a tavalyi év hasonló időszakának forgalmához képest – fejtette ki, hozzátéve: a késve melegedő július és a forró augusztus azonban kompenzálta a kiesést, és a hazai fürdőkbe végül átlagosan 1 százalékkal több vendég látogatott el, mint egy évvel korábban.

Kiugró vendégszám-adatok csak néhány fürdőben, jellemzően az északkeleti országrészben jelentkeztek, ami elsősorban a szolgáltatások fejlesztésével, új attrakciókkal magyarázható. Míg a látogatószám a fürdők 40 százalékában emelkedett, addig a bevételek a fürdők háromnegyedében alakultak a tavalyinál kedvezőbben.

Bükfürdői fürdő Forrás: termalfurdo.hu

A dunántúli fürdők a tavalyinál alacsonyabb vendégszámokat értek el, átlagosan 4 százalékkal, miközben a Dunától keletre fekvők többsége átlagosan 4,5 százalékkal több vendéget fogadott, mint 2017-ben. A keleti országrész fürdői 10 százalékos bevétel-növekedést értek el, míg a nyugati fürdőkben 2 százalékos átlagos bevétel-növekedést mértek.

Forrás: turizmus.com